Hihetetlenül jó érzés volt őket újra látni. Még egy darabig játszottunk a kicsikkel, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom. Cara volt az. Két szót váltottunk és márt indultam is. Gyorsan elköszöntem a gyerekektől és Justintól. Egyből hazafele tartottam vagy is Carahoz.
-Megjöttem.-mondtam mikor beértem a házba.
Cara márt készen volt. Gyönyörű lila ruha volt rajta, amit még anyutól kapott az születésnapjára. Felmentem az emeletre, gyorsan előkotortam én is egy olyan ruhát amit még anyuéktól kaptam. Mikor öltöztem hirtelen egy fura érzés fogott el. Valami hiányt éreztem legbelül. Egy percig némán bámultam magam elé. Mikor egyszer csak Cara hangjára lettem figyelmes.
-Készen vagy?-kérdezte az ajtóból.
-Igen, már is megyek.-kaptam fel a fejem.
Igazítottam egyet a ruhámon, majd elindultam Cara után. Magamra kaptam egy magassarkút, majd elhagytuk a házat. Beszálltunk az autóba, majd egyenesen anyuékhoz mentünk. Mikor bementünk a házba apu az asztalt terítette, anyu meg a konyhában sürgött-forgott.
-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre mikor megláttuk őket.
-Sziasztok, köszönöm hogy eljöttetek.-jött ki a konyhából anya.-Menjetek, üljetek asztalhoz.
Helyet foglaltunk az asztalnál, majd 1-2 perc múlva anyu hozta az ételeket. Annyira isteni volt mind, hiányozni fognak anyu főztjei.
Vacsora után leültünk a nappaliba beszélgetni.
-Remélem majd fel fogtok hívni.-mondtam.-Persze kincsem.-ült le mellém anyu.
-És még is mikor fogtok hazajönni?-kérdeztem.
-Nyáron mindenképpen, de lehet hogy előbb is.-mondta apu.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet. Az este hátralévő részében a költözésről és az skoláról beszélgettünk.....aztán....aztán eljött a búcsú. Senkinek nem kívánom azt az érzést amit akkor éltem át. Úgy éreztem 1000 meg 1000 pillangó repked a gyomromba. Tudtam hogy egyszer eljön az a pillanat amikor már nem lesznek mellettem, de nem hittem volna hogy ilyen hamar. Hirtelen egy darabot veszítettem el az életemből, megfordult bennem az a gondoltat hogy mi van ha nem szeretném őket elhagyni, mi van ha velük akarom menni? Hiányozni fognak minden nap, minden percben. Akarom én ezt?!- Ezekkel a gondolatokkal álltam előttük.
-Akkor eljött a búcsú. Nem akarok könnye elköszönést ezért rövidre fogom a szót. Szeretlek kicsim. Szia.-mondta anyu a könnyeit visszatartva majd megölelt.
-Majd ha megérkezünk felhívunk titeket. Szeretlek. Szia.-mondta apu majd ő is megölelt.
-Vigyázz rá.-mondta anyu Cara-nak.-Bízunk benned.-mosolyodott el.
-Természetesen, le sem veszem róla a szemem.-mosolygott Cara majd megölelte aput és anyut egyszerre.- Akkor mi most megyünk, vigyázzatok magatokra. Sziasztok!-indultunk el az ajtó felé.
-Sziasztok!-mondták anyuék egyszerre mikor beszálltunk a kocsiba.
Én márt csak az ablakból integettem nekik könnyes szemmel. Az út hátra lévő részében nem beszélgettünk. Inkább csak néztem ki a fejemből, átgondoltam minden szép együtt töltött emléket. Mikor hazaértünk, bementem a fürdőszobába és vettem a forró fürdőt. Segített ellazítani és egyben megnyugtatni. Mikor végeztem a fürdéssel vissza mentem a szobámba és ledőltem az ágyamra pihenni. Mikor már majdnem elaludtam egyszer csak megpillantottam az ablakomban Justint. WTF?! Mit keres ő az ablakomban?
-Justin hát te hogy kerülsz ide?-kérdeztem.
-Cara nem nagyon kedvel, ezért gondoltam jobb lesz a nem lát meg.
-De még is hogyan jöttél fel?-Felmásztam a fára onnan pedig a tetőre.-Te teljesen hülye vagy.-nevettem.-De miért jöttél?
-El szeretnélek vinni egy buliba.-ült le mellém.
-Most nincs nagyon kedven bulizni.-húztam el a számat.
-Na gyere már, tök jó lesz.-küldött felém egy óriási mosolyt.
-Jó.-mondtam majd felkeltem és egyenesen a szekrényem elé álltam.

Egy fekete ruhát választottam. Felvittem egy laza sminket, majd végigmértem magam a tükörben.
-Indulhatunk.-mondtam majd elindultam az ajtó felé.
-Várj csak! Az ablakon megyünk.-mutatott háta mögé.
-Ez most komoly? Én ott tuti hogy nem fogok lemenni.
-Na gyere már!-mondtam majd megfogta a kezem és az ablak felé húzott.
Bevallom hogy félek a magasban ezért nem nagyon díjaztam az ötletet. Fára mászás?! Kiskoromban is féltem tőle, de most magassarkúban még jobban. Teljesen meg van őrülve ez a srác.
3 komi és hozom a kövi részt! :))

Hozd.! :D
VálaszTörlés:DD
TörlésOlyan jólett.:$$$ Hozd a köviiiiiit!!!!
VálaszTörlésKöszii:))
TörlésNagyo jó!Hozzad a következőt.:)
VálaszTörlésKöszii:)
TörlésFruri nagyon jó lett!! Hozd a kövit pls! ♥
VálaszTörlésKösziii:D Vagy ma vagy holnap kint lesz.:)
Törlés