Chapter7.-Hello Paris

*Sam szemszöge*

Kellett nekem elmennem abba  buliba. Mit fognak anyuék mind ehhez szólni ha megtudják?!

*1 nap múlva*

Végre elhagyhattam a kórházat. Semmit nem vártam jobban, mint ezt a pillanatot. Justin vitt haza. Mikor hazaértünk felmentünk a szobámba és leültünk beszélgetni.

Van egy nagy bőröndöd?-kérdezte Justin mikor leült mellém.
-Van, de miért kell?-kérdeztem értelmetlenül.
-Hozd ide.-mondta majd egy mosolyt csalt az arcára.

Nem mondtam semmit, csak bementem a gardróbba és kihoztam a bőröndöm.

-Oké, most pakold bele a kedvenc ruhádat.-mondta még mindig mosolyogva.
-Miért?-kérdeztem mikor odamentem a szekrényem elé.
-Azt egyenlőre még titok.

Míg én elpakoltam ő addig a gépemet nyomkodta. Mikor végre készen lettem, levitte a bőröndöm és berakta a kocsiba. Ln csak értelmetlenül rohantam utána.

-Ülj be a kocsiba.-csak ennyit mondott.

Én beültem míg ő bepakolta a bőröndömet. Nem értettem mi ez az egész, hogy mire készül.

-Hova megyünk?-kérdeztem mikor beült a kocsiba.
-Majd meglátod.-kacsintott majd elindultunk.

Nem kérdeztem tőle hisz ismerem annyira hogy úgy sem mondana semmit. Elég hosszú utat tettünk meg, de röpke 3 óra alatt megérkeztünk a kitűzött célhoz.

-Ez most komoly?-fordultam Justin felé.
-Teljesen komoly.-mosolygott.
-Úr isten el sem hiszem. Még soha sem jártam Párizsba.
-Akkor most itt van az ideje.

Míg megérkeztünk a szállodához az ablakon kifelé tekingettem. El sem hiszem hogy itt vagyunk és csak ketten. Jó lesz végre kilépni a nagyvárosból és pihenni egy kicsit.

Mikor kiettük a szobánkat egyszerre a hatalmas francia ágyon találtam magam. Justin felém mászott majd vadul csókolgatni kezdte a nyakam. Egy könnyű mozdulattal letépte róla a pólót. Nekem sem kellett sok, letéptem róla a pólót és a földre dobtam. Próbálta kikapcsolni a hátamon a melltartómat, de nem sikerült neki.

-Ó szóval direkt elől kapcsos melltartót vettél fel?-nézett  szemembe majd kikapcsolta előröl a melltartóm.

Nem szóltam semmit, egyszerre cselekednem kellett. Lerántottam róla a nadrágját majd a boxerját. Ő is ugyan így tett, egy mozdulattal meztelenül feküdtünk egymáson.

****

Sikításra lettünk figyelmesek. Az ablak felől jött a hang, mikor kinéztem egy rakás tinit pillantottam meg óriási Justinos plakátokkal a kezükben. Remek itt is megtaláltak minket. Vége a tökéletes hosszú hétvégénknek.  Mit sem vártam jobban mint hogy egy csapat tini kövesse minden napjainkat, nem vagyok hozzászokva ehhez.. 

-Megint a rajongók? Annyira sajnálom.-karolta át a derekam.
-Ez nem a te hibád. Hisz te vagy Justin Bieber. 

-De akkor is. Viszont a tegnap este felejthetetlen volt.-apró csókokat nyomott a nyakamra.
-Nagyon élveztem.-fordultam vele szembe majd lágy csókot nyomtam az ajkaira.- Amúgy Cara tudja hogy hol vagyok?-kérdeztem mikor elváltak ajkaink.

-Még akkor beszélte meg vele a dolgot mikor te kórházba voltál.

-Ennyire bízhatok bennetek?-kérdeztem nevetve.
-Csak azt szerettem volna ha meglepetésként ér a dolog.
-Tudod nagyon jól hogy nem szeretem a meglepetéseket.
-De ez meglepetésként ért? Az volt a célom hidd el.-kacsintott.
-Annyira utállak.-mondtam majd szorosan magamhoz húztam.

Ebben a pillanatban úgy éreztem hogy soha nem akarom elengedni. Így akarok meghalni, az ő karjaiban. Rádöbbentem hogy sokkal jobban szeretem mint azt egy-két hete hittem volna. Nem gondoltam volna hogy mostanra megváltozik. Úgy érzem most 1.000%-osan megbízhatok benne. Talán jót tett a kapcsolatunknak a szakítás? Minden esetre ő a tökéletes fiú akit valaha el tudtam képzelni.

3 komi és jön a kövi rész. Most megpróbálom hamarabb hozni majd.:)

Chapter6.-Szörnyű este

Életem legrosszabb 2 percét éltem át míg lejöttem a fán. Nem is értem miért mentem bele a dologba, hisz Cara biztos hogy elengedne és márt nem is pikkel Justinra.

-És még is hova megyünk?-kérdeztem.
-Dave-hez.-mikor ezt kimondta hirtelen megálltam mivel gyalog mentünk.
-Hogy hova?-tátottam el a számat.
-Miért valami baj van?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Hosszú..-ráztam a fejem.

Lassan-lassan odaértünk a házhoz. Még mindig kiráz a hideg mikor megpillantom a házukat. Visszaemlékezem azokra a képkockákra ami akkorról megmaradtak bennem.

-Szia Dave.-mondta Justin mikor meglátta Dave-t.
-Hello. Köszi hogy eljöttetek.-mondta majd rám nézett.

Nem mondtam semmit inkább csak elvegyültem a tömegben. Nem nagyon foglalkoztam vele hogy egy légtérben tartózkodunk, próbáltam magam jól érezni több-kevesebb sikerrel.  Mikor márt a második koktélomat ittam elkezdett velem forogni az egész szoba. Az egyik pillanatban kiesik a pohár a kezemből a másikban meg a földön találom magam. Szinte láttam magam előtt ahogy elesek, ahogy az emberek odagyűlnek körém, ahogy Justin a nagy tömegben odatör és a kezem szorongatja.
*Cara szemszöge*


-Jó éjt Sam. Én megyek lefekszem aludni.-nyitottam be Sam szobájába.

Mikor benyitottam senkit nem találtam a szobában. Nem hiszem el... elveszítettem az első napon egy 16 éves gyereket?!  Idegesen a lépcsőn kezdtem el járkálni és mindenfelé Sam nevét kiáltani. Éppen az emeleten voltam mikor megcsörrent a telefonom. A legnagyobb gyorsasággal rohantam le a lépcsőn reménykedve abban hogy Sam keres.

-Hallo?-szóltam bele remegő hangon.
-Cara te vagy az?-szólt bele egy fiatal hang.
-Igen.
-Justin vagyok, csak azért kereslek hogy elmondjam Sam-et behozták a kórházba.A többit majd elmesélem itt.
-Rendben már is megyek.-mondtam majd leraktam a telefont.

Gyorsan átöltöztem, kaptam a kocsikulcsokat és beszálltam a kocsiba. Rosszabbnál-rosszabb gondolatok járkáltak a fejemben.

*Justin szemszöge*

-Szia Justin. Hogy van Sam?-jött oda hozzam Cara.
-Hello. Azt mondták az orvosok hogy stabil az állapota.
-És még is mi történt?
-Nem tudom nem voltam mellette. Csak annyit láttm hogy egy körben állnak az emberek, és amikor megláttam hogy Sam körül áll mindenki és ő pedig a földön fekszik odamentem hozzá. Egyszerre hívtuk a mentőket és ők ide hozták.
-És még is hol voltatok?
-Házibuliba.
-Hogy kerültetek oda?-mikor ezt kérdezte hirtelen kijött az orvos.

-Doktor úr hogy van Sam?-kérdezte Cara.
-Minden rendben van. Egy napot bent tartjuk és ha továbbra is jól megy minden haza lehet vinni. De addig is be lehet menni hozzá.-mondta majd elment.
-Szia Sam. Jól vagy?-ment oda Cara az ágyához.
-Szia. Igen semmi bajom.
-Justin elmesélt mindent. Mondta az orvos hogy még egy napot bent kell maradnod. Hozok valamilyen ruhát.  Addig maradj itt vele.-fordult hozzám Cara.
-Rendben.-mondtam majd távozott.-Hogy történt ez?-kérdeztem majd leültem az ágy szélére.
-Nem tudom, ittam és egyszer csak minden elkezdett körülöttem forogni és egyszer csak a földön találtam magam.
-Ugye nem ütötted meg semmidet, semmi bajod nem lett.-kérdeztem aggódva.
-Aranyos vagy, de nem. Teljesen jól vagyok.-mondta majd közel hajoltam és egy csókot nyomtam a szájára.

3 komi és jön az új rész! :)

...

Tényleg sajnálom hogy megint nem egy új résszel jöttem, de hétfőn vagy kedden kint lesz./ha minden jól fog menni/
Gondoltam megosztom veletek a barátnőm által kreált novellát. Nekem kifejezetten tetszik, szerintem nagyon ügyesen ír és elmondta hogy ez sajnos meg is történt vele, de remélem többet soha nem fog, hisz nagyon aranyos és kedves csaj. És ezt nem azért mondom mert barátok vagyunk.

'Barátok; aztán jön egy fordulat, teljesen megváltozik a kapcsolatunk egy rossz szó miatt. Eltávolodunk egymástól, elfelejtjük a régi szép emlékeket, a sok nevetést, a sok szenvedést a másikkal szemben. Hirtelen idegenek leszünk egymás szemében, de az az érzés ami akkor végigfut rajtunk sosem felejtjük el. Sosem felejtjük el a másik nevetését, pillantását, érintését. És akkor rádöbbenünk... rádöbbenünk arra hogy mind ez egy szó miatt van, amit talán örökké bánni fogunk. Így lettünk mi barátokból ellenségek.....://♥'

Most nem.

Sziasztok! Most nem egy új részel jöttem, de nagyon fontos lenne ha lájkolnátok az oldalt.
KATT IDE!
Nagyon-Nagyon megköszönném!♥♥

Chapter5.-Eljött a búcsú

Hihetetlenül jó érzés volt őket újra látni. Még egy darabig játszottunk a kicsikkel, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom. Cara volt az. Két szót váltottunk és márt indultam is. Gyorsan elköszöntem a gyerekektől és Justintól. Egyből hazafele tartottam vagy is Carahoz.

-Megjöttem.-mondtam mikor beértem a házba.

Cara márt készen volt. Gyönyörű lila ruha volt rajta, amit még anyutól kapott az születésnapjára. Felmentem az emeletre, gyorsan előkotortam én is egy olyan ruhát amit még anyuéktól kaptam. Mikor öltöztem hirtelen egy fura érzés fogott el. Valami hiányt éreztem legbelül. Egy percig némán bámultam magam elé. Mikor egyszer csak Cara hangjára lettem figyelmes.

-Készen vagy?-kérdezte az ajtóból.
-Igen, már is megyek.-kaptam fel a fejem.

Igazítottam egyet a ruhámon, majd elindultam Cara után. Magamra kaptam egy magassarkút, majd elhagytuk a házat. Beszálltunk az autóba, majd egyenesen anyuékhoz mentünk. Mikor bementünk a házba apu az asztalt terítette, anyu meg a konyhában sürgött-forgott.

-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre mikor megláttuk őket.
-Sziasztok, köszönöm hogy eljöttetek.-jött ki a konyhából anya.-Menjetek, üljetek asztalhoz.

Helyet foglaltunk az asztalnál, majd 1-2 perc múlva anyu hozta az ételeket. Annyira isteni volt mind, hiányozni fognak anyu főztjei.
Vacsora után leültünk a nappaliba beszélgetni.

-Remélem majd fel fogtok hívni.-mondtam.
-Persze kincsem.-ült le mellém anyu.
-És még is mikor fogtok hazajönni?-kérdeztem.
-Nyáron mindenképpen, de lehet hogy előbb is.-mondta apu.

Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet. Az este hátralévő részében a költözésről és az skoláról beszélgettünk.....aztán....aztán eljött a búcsú. Senkinek nem kívánom azt az érzést amit akkor éltem át. Úgy éreztem 1000 meg 1000 pillangó repked a gyomromba. Tudtam hogy egyszer eljön az a pillanat amikor már nem lesznek mellettem, de nem hittem volna hogy ilyen hamar. Hirtelen egy darabot veszítettem el az életemből, megfordult bennem az a gondoltat hogy mi van ha nem szeretném őket elhagyni, mi van ha velük akarom menni? Hiányozni fognak minden nap, minden percben. Akarom én ezt?!- Ezekkel a gondolatokkal álltam előttük.

-Akkor eljött a búcsú. Nem akarok könnye elköszönést ezért rövidre fogom a szót. Szeretlek kicsim. Szia.-mondta anyu a könnyeit visszatartva majd megölelt.
-Majd ha megérkezünk felhívunk titeket. Szeretlek. Szia.-mondta apu majd ő is megölelt.

Végül mind a kettőjüket magamhoz szorítottam.

-Vigyázz rá.-mondta anyu Cara-nak.-Bízunk benned.-mosolyodott el.
-Természetesen, le sem veszem róla a szemem.-mosolygott Cara majd megölelte aput és anyut egyszerre.- Akkor mi most megyünk, vigyázzatok magatokra. Sziasztok!-indultunk el az ajtó felé.
-Sziasztok!-mondták anyuék egyszerre mikor beszálltunk a kocsiba.

Én márt csak az ablakból integettem nekik könnyes szemmel. Az út hátra lévő részében nem beszélgettünk. Inkább csak néztem ki a fejemből, átgondoltam minden szép együtt töltött emléket. Mikor hazaértünk, bementem a fürdőszobába és vettem a forró fürdőt. Segített ellazítani és egyben megnyugtatni. Mikor végeztem a fürdéssel vissza mentem a szobámba és ledőltem az ágyamra pihenni. Mikor már majdnem elaludtam egyszer csak megpillantottam az ablakomban Justint. WTF?! Mit keres ő az ablakomban?

-Justin hát te hogy kerülsz ide?-kérdeztem.
-Cara nem nagyon kedvel, ezért gondoltam jobb lesz a nem lát meg.
-De még is hogyan jöttél fel?-Felmásztam a fára onnan pedig a tetőre.-Te teljesen hülye vagy.-nevettem.-De miért jöttél?
-El szeretnélek vinni egy buliba.-ült le mellém.
-Most nincs nagyon kedven bulizni.-húztam el a számat.
-Na gyere már, tök jó lesz.-küldött felém egy óriási mosolyt.
-Jó.-mondtam majd felkeltem és egyenesen a szekrényem elé álltam.

Egy fekete ruhát választottam. Felvittem egy laza sminket, majd végigmértem magam a tükörben.

-Indulhatunk.-mondtam majd elindultam az ajtó felé.
-Várj csak! Az ablakon megyünk.-mutatott  háta mögé.
-Ez most komoly? Én ott tuti hogy nem fogok lemenni.
-Na gyere már!-mondtam majd megfogta a kezem és az ablak felé húzott.

Bevallom hogy félek a magasban ezért nem nagyon díjaztam az ötletet. Fára mászás?! Kiskoromban is féltem tőle, de most magassarkúban még jobban. Teljesen meg van őrülve ez a srác.

                                   

3 komi és hozom a kövi részt! :))

Chapter4.- Cara

ÚRISTEN!! Meglett a több mint 1.000 oldalmegjelenítés. Köszönöm szépen! ♥

Lesz benne egy új szereplő is akiről az elkövetkező részekben többet is megtudtok majd, hisz a történet egyik főszereplőjévé fog válni. De ezt majd megtudjátok hogy ki ő és hogyan kapcsolódik Sam-hez.

És akkor az új rész:

*********

El sem hiszem hogy megengedte hogy itt maradjak. Igaz nem költözhetek Justinékhoz, de itt maradhatok. Cara nénikémhez költözöm aki itt lakik. Apropó Cara; 39 éves, van egy saját divatcége, ami nagyon jól megy.Elég sokat beszélgettünk az elmúlt hetekben, ezért úgy érzem hogy ő sokkal jobban megért mind anyu és apu. Persze ezzel most nem arra célzok hogy a szüleim egyáltalán nem törődnek velem...

Annyira izgatott vagyok, ma viszem át az összes cuccomat Cara-ékhoz.

-Indulhatunk?-kiabált fel apu az emeletre.
-Egy pillanat.-mondtam majd igazítottam egyet a ruhámon.-Mehetünk.-mondtam miközben mentem le a lépcsőn.

Beszálltunk a kocsiba és márt mentünk is Carahoz.

-Miért nem akarsz velünk jönni LA-ba?-kérdezte apu 1-2 perc csend után.
-Nem akarok itt hagyni mindent. Nem akarom itt hagyni a sulit, a barátokat és főleg Justint nem. Hidd el Cara néni vigyázni fog rám.

-Tudom hogy vigyázni fog rád.-mosolygott.-De azért majd szünetben gyere el hozzánk. Mivel holnap elutazunk azt szeretném kérni hogy ma mindenképpen maradj még otthon. Legalább addig hogy el tudjunk búcsúzni.
-Jó, de remélem nem lesz túl érzékeny az este.-nevettem.

Még 1-2 szót váltottunk majd végül megérkeztünk. Mikor kiszálltunk a kocsiból Cara jött ki elénk.

-Sziasztok.-jött oda hozzánk majd megölelt minket.
-Szia.-mosolyogtam.
-Gyertek hozzátok be a cuccokat.-mondta majd elkezdtünk bepakolni. ű

Cara megmutatta a szobámat. Míg apu és Cara beszélgettek én addig berendezkedtem. Nem telt háromnegyed órába az egész.

-Kész vagyok.-mondtam miközben mentem le a lépcsőn.

Apu és Cara a nappaliban beszélgettek.  Abban a pillanatban rádöbbentem hogy eljött az utolsó nap. Pillangók lepték el a gyomrom, rájöttem hogy nem szívesem hagyom el a családom, legalábbis most nem. De még is nem akarok itt hagyni SEMMIT, de őket sem szeretném elhagyni. Miért ilyen nehéz az élet?! Miért nem mehet minden zökkenőmentesen?!-ezekkel a gondolatokkal ültem le apu mellé.

-Jól vagy?-kérdezte Cara.-Csak mert fehér vagy mint a fal.
-Persze.-próbáltam egy mosolyt csalni az arcomra.
-Én most akkor megyek.-állt fel apu.-Este akkor gyertek át mind a ketten.
-Rendben.-bólintottunk szinte egyszerre Cara-val, majd kikísértük.

Mikor apu elhagyta az utcát bementünk a házba. Éppen mentem volna fel az emeletre mikor megrezzent a telefonom. Egy üzenetet kaptam Justintól.

-Cara! Átmegyek Justinhoz, majd olyan 5 körül jövök. Szia, puszi.-mondtam majd felvettem a cipőm és elindultam.

Szerencsére hamar odaértem. Becsengettem, Juss nyitott ajtót.

-Szia édes.-mondta majd megfogta a kezem, behúzott az ajtón és megcsókolt.
-Szia.-mondtam mikor elváltak az ajkaink.

Mikor meghallottam azt az édes kis hangot Justin háta mögül azt hittem helyben elájulok. Hihetetlen hogy semmit nem változott. Annyira édes. És hát ki lenne más mint; Jaxon.  Annyira imádom azt a kiskölyköt. Az a mosoly, minden lányt elvarázsol.

-Szia Jaxon!-mondtam majd leguggoltam hogy egy szintben legyünk.
-Szija.-mondta majd a nyakamba ugrott.
-Hé öcsi, ő az én csajom.-mondta Juss.
-Nem, hivatalosan is együtt járunk Jaxonnal.-gúnyolódtam.-Jazzy?-kérdeztem.
-Fent van a szobájában, gyere.-mondta Justin majd elindultunk Jazzy szobája fele.

Éppen a szőnyegen babázott.

-Jazzy! Jött hozzád valaki.-lépett be Juss az ajtón én pedig utána.

Mikor meglátott, felpattant és a nyakamba ugrott. Annyira édesek.

-Szija Sam.-mondta miután letettem.
-Szia.-mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Én nem kapok?-jött oda szomorú fejjel Jaxon.
-Persze hogy kapsz.-mondtam mosolyogva majd neki is egy puszit nyomtam az arcára.

 3 komi után hozom az új részt:33 

Chapter3.- Komolyan? Szeretlek!

-Sam kicsit. Nyugodj meg! Lesznek majd új barátaid.-jött be anyu majd leült az ágy szélére.
-Nekem nem kellenek új barátok. Végre mikor újra jó lesz az életem elrontja egy állás?!-mondtam a könnyeimet törölgetve.

-Hidd el mi sem tudtuk hogy ez lesz. De még is szerintem te is örülnél neki ha jobban állnánk anyagilag.
-Szóval akkor itt az anyagi helyzetünk játszik a legnagyobb szerepet? Nézz körül anyu, ezen mit kéne javítani?! Mindent megkaptam, még többet is. Semmi gondunk nincs.-néztem körbe a szobámban majd anyu szemébe néztem.-Vagy mi lenne ha én itt maradnék, kivennék egy kisebb lakást és akkor ti nyugodtan elköltözhetnétek. Nem kellene velem törődnötök, lenne elég pénzetek.-mondtam reménykedve hogy beleegyezik az ötletembe.
-Nem, azt nem lehet. 16 éves vagy, még kiskorú. Nem hagyhatunk egyedül, még is miből tartanád el magad?-nézett értelmetlenül.
-Majd kiadnám ezt a lakás albérletbe, és így mindenkinek jó lenne.-szipogtam.
-Nem ezt felejtsd is el. Jössz velünk Los Angeles-be.-mondta majd felállt és indult kifelé.
-És még is mikor költözünk?-kérdeztem.
-Egy hét múlva.-mondta majd végleg távozott a szobámból.

Valakinek muszáj volt kiönteni a szívem. Ki is lett volna más mint Justin. Szerencse hogy még meg volt a száma így fel tudtam hívni.

-Szia Sam. Tudtam hogy fel fogsz hívni.-szólt bele Juss.
-Szia. Honnan tudtad hogy én vagyok?-kérdeztem zavarodottan.
-Kiírta a neved.-*szóval neki is meg van még a számom.*
-Azért hívtalak hogy találkozhatnánk valahol?
-Persze gyere át.
-Oké nem sokára ott vagyok. Szia.
-Szia Sam.

Hamar felpattantam, fogtam a kocsikulcsaim. Rég nem vezettem, de márt ideje volt. Lerohantam a lépcsőn, meg sem álltam a bejáratig. Felvettem a cipőm és elköszönés nélkül elhagytam a házat. Beszálltam a kocsimba és elindultam Justin háza felé. Negyed óra alatt ott is voltam. Csengettem, néhány másodperc alatt Justin ki nyitotta az ajtót.

-Szia Sam. Gyere be.-mondta nagy mosollyal az arcán.
-Szia.-mondtam egyhangúan.
-Valami baj van?-mondta, majd eltűnt a mosoly az arcáról.

Én csak aprót bólintottam. Újra sírás kerülgetett ezért nem tudtam megszólalni.

-Gyere. Menjünk fel.-megfogta a kezem majd maga után húzott.

Leültünk az ágyára majd faggatni kezdett.

-Elmondod mi a baj?-nézett a szemembe.
-Olyan nehéz, nem akarom ezt az egészet.-mondtam majd ismét sírni kezdtem.
-Mond el hátha tudok segíteni.-mondta majd átölelt.
-Justin......mi...... elköltözünk.-mondtam majd magamhoz szorítottam.
-Mi?-kérdezte értetlenül.
-Apu kapott egy új állást, ami Los Angelesbe van, így odaköltözünk.-De én nem akarok. Nem akarok itt hagyni mindent, téged, a barátokat. Mondtam anyunak hogy kiveszek itt egy lakást, de nem engedte meg. Nem tudom mit tegyek, nem akarok elmenni.
-Költözz ide. Nem akarsz elmenni, de anyud nem engedi meg hogy kivegyél el lakást. Így legalább együtt lehetnénk.-csillant fel a szeme.
-Pattie úgy sem engedné meg, és bizonyára anyum sem.-függesztettem le a fejem.
-Ugyan már. Anyu szeret téged ahogy Jeremy, Jazzy és Jaxon is. Anyuddal meg majd én megbeszélem.
-Komolyan? Annyira szeretlek.-karoltam át a nyakát majd megcsókoltam.

El sem hiszem hogy mind ezt megtenné értem.

-És még is mi lesz ha anyu nem engedi meg és mindent itt kell hagynom?-kérdeztem aggódva.
-Meg fogja engedni. Nyugi, nem lesz semmi baj.-nézett a szemembe.

Megfogott majd egy mozdulattal háttal feküdtem az ágyon ő meg felettem. Majd elkezdte csókolgatni a nyakam. Levette a felsőm majd a hasam kezdte csókolgatni. Én sem hagytam annyiba a dolgot, egy mozdulattal lerántottam róla a pólót majd a földre dobtam. Levette a nadrágon, én ugyan így tettem. Végül ő csak egy szál boxerben volt, gyors mozdulattal levettem róla, így mind a ketten ruha nélkül feküdtünk.

****

-Szeretlek Samantha.-mondta lihegve majd megcsókolt.
-Én is szeretlek Justin.
-Ez hiányzott a turnék során, hogy itt legyél, hogy a magamévá tegyelek.-mondta.
-Hát sikerült, a tiéd vagyok.-mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Nem vagy éhes?-kérdezte.
-De egy kicsit, egész nap nem ettem semmit.
-Akkor menjünk el valahova. Van egy jó hely, nem is olyan messze.-mondta majd kimászott az ágyból és elkezdett öltözni.

Én is ugyan így tettem, mikor készen voltunk beszálltunk a kocsijába és elindultunk egy étterem felé. Az út nem volt hosszú, maximum negyed óra. Ez alatt nem sokat beszélgettünk. Mikor megérkeztünk, bementünk az étterembe és helyet foglaltunk egy boxba. Hamar kijött a pincér, így gyorsan felvette a rendeléseinket.

-Láttad hogy nézett rád ez a gyerek?-kérdezte Juss.
-Ne legyél féltékeny. Nekem csak te kellesz.-mondtam majd egy apró csókot nyomtam ajkaira.

Hamar kihozták az ételeket. Én egy salátatálat, Justin pedig valami Görög ételt rendelt. Isteni volt a saláta, nem vagyok nagy saláta rajongó, de ez különösen ízlett.