2013. március 15., péntek

Chapter1.- Igen is, még szeretem őt!

-Házi buli lesz Amy-éknál. Jössz?-kérdezte Jane hazafelé ballagva.
-Most nem igen van kedven bulizni.-húztam el a számat. 
-Na gyere márt tök jó lesz.
-Rendben, de csak a te kedvedért.-csaltam egy halvány mosolyt az arcomra.

***

20:10 ideje lenne készülődni. Nagyon kíváncsi vagyok Amy új pasiára. Tudni illik Amy-ről hogy szinte minden héten új fiúval van. De aki elsős kora óta vele tölti az idejét az megszokhatta már.
Egy krémszínű mellbe fekete csipkés ruhát választottam. Még a születésnapomra kaptam a szüleimtől. Felvittem egy laza sminket és márt indultam is. Úgy beszéltük meg Jane-el hogy a park előtt találkozunk és együtt indulunk el Amy-ékhez. Jane márt ott várt engem. Útközben csatlakozott hozzánk David sz osztálytársunk. Nem telt bele negyed óra sem márt ott voltunk. Alig találtuk meg Amy-t a nagy tömegben, annyian voltak. Valamiért sejteni lehetett hogy Amy-t megint fiúk veszik körül, hisz ő a suli legmenőbb csaja, gazdag, mindene megvan. Köszöntünk Amy-nek és márt mentünk is valamit inni. Jobbnál jobb koktélok pompáztak a bárnál.  Nem kellett sok hamar elvesztettük az eszünket Jane-val. Tudni kell rólunk ha iszunk mindig a középpontban szeretnénk lenni. Most sem volt másként. A táncparkett közepén táncoltunk egymáshoz simulva, persze mindenki minket figyelt. Mikor vége lett a zenének leültem egy kanapéra pihenni és persze pezsgőzni. Éppen a poharamba kortyoltam mikor egy ismerős emberen akadt meg a szemem.
Te jó ég ez nem lehet. Ilyen nincs. Mit keres ő itt? Mikor belenéztem abba a gyönyörű szempárba előtörtek az emlékek, a régi szép idők amiket még együtt töltöttünk.  

-Végre meg vagy!-ült le mellém Jane.
-Pihentem egy kicsit. De most ha megbocsájtasz, ki kell mennem a friss levegőre.-mondtam majd elindultam az ajtó felé egészen ki a teraszra.
l sem hiszem hogy 5 hónap után egyszer csak feltűnik. Nem beszéltünk, nem láttuk egymást és most hirtelen újra egy légtérben tartózkodunk.

-Minden rendben van?-hallottam meg egy ismerős hangot.
-Persze.-aprót bólintottam majd lassan megfordultam.

Az a pillantás ugyan olyan mint fél éve volt. Nem hittem volna hogy valaha még beszélni fogunk egymással, de még ez a pár szava is olyan mintha semmi nem történt volna. 4 percig nem szóltunk egymáshoz. Majd egyszer csak Justin megszólalt.

-Hiányoztál. Mi történt veled ez az 5 hónap alatt?-kérdezte.
-Hiányoztam? Most komolyan?!-mondtam majd leültem a teraszon lévő "ágyra".
-Ne csináld már. Tudom hogy hiányoztam.-mondta majd leült mellém.
-Hát akkor ezt nagyon rosszul tudod.-mondtam neki szúrós szemekkel.

Persze aki nagyon jól ismer tudja hogy hazudtam. Éjjel-nappal csak rá tudtam gondolni, néha még aludni sem tudtam miatta. Egyszerűen csak nem merem bevallani neki, hisz igaza van. Neki mindig igaza van...

-Ugyan, ne tagadd! Mindenki tudja hogy még szeretsz.-hajolt közel az arcomhoz.

Annyira közel hajolt hogy alkoholos lehelete végigfutott az egész nyakamon. Olyan régen éreztem ezt amit most. Valahogy újra teljes lett az életem, akár erre az 1-2 percre is.

-Juss, csak az alkohol beszél belőled.
-Amit meg akarok szerezni azt megszerzem. Tudod nagyon jól.-mondta majd az ajkait az ajkaimhoz érintette. Nyelve bebocsájtást kért a számba amit elfogadtam. Nem tartott sokáig a csók, csupán egy percig, de annál jobb volt. -Látod mondtam hogy én mindent megszerzek.-kacsintott egyet majd visszament bulizni.

Még 1-2 perci üldögéltem magamban, majd én is úgy döntöttem hogy vissza megyek a buliba. Azonnal megkerestem Jane-t aki márt totál be volt nyomva, de nem érdekelt. Elmondtam neki mindent ami kint történt Justinnal.
Hihetetlen hogy ennyire az ujja köré tudott csavarni ISMÉT. 

4 megjegyzés: